Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Szavaim Júliához		2011.12.08. 10:45
José Agustín Goytisolo (Barcelona, 1928 – 1999)   Szavaim Júliához   Tovább…

VERS RÓLAD!		2011.02.10. 10:32
VERS RÓLAD! Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot, igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt. És elmosolyodott. Örült neked. Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet; látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben, és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba. Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged. Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet, a toporzékolós kiabálásodat, a barátaid melletti kiállásodat, az első szerelmes pillantásodat... Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette. És minden perced szépségéért előre lelkesedett. Az Isten jól megfigyelt téged. Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat. Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét. Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből teremtett neked egy pont a hátadhoz illő keresztet. Amilyet senki másnak nem adott. Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel. Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó. Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád, megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted. Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz, akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred. Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett a kereszteddel együtt.          Küldte: Meyer Dóra

A 8 boldogságról/2		2011.02.07. 09:40
Boldogok… Boldogok? Amikor ezt az evangéliumi részt olvasom, mindig magamba tekintek: boldog vagyok-e? S ha nem, akkor mi hiányozhat nekem ezek közül?  Könnyű elhinni, hogy boldog az, aki irgalmas, aki tiszta szívű, aki békességben él, aki szelíd… de a többit? Boldog, aki szegény, aki az igazságot keresi, akit üldöznek? S ha hiszem is, be tudom építeni az életembe?  És mi van azzal, aki valóban sír, akinek valóban nincs mit ennie, aki keresi, kutatja az igazságot, küzd, de gyakran csak falakba ütközik? Mit mondhatnék nekik? Gyermeki bizalomra van szükségem, hogy mindezt meg is éljem. Mindent az Atya kezébe kell helyeznem. Jézus erre a boldogságra hív meg! minket!  A keresztények között is sokan csak a Tízparancsolatig jutnak, és ennek a szellemében élik életüket. Vagyis hogy mit kell megtenned, és mit kell elkerülnöd ahhoz, hogy eljuss az örök életre. Jézus ezzel szemben boldogságra hív meg minket, utat mutat. Nem azt mondja, hogy boldogok lesztek, ha ezeket megteszitek. Meghív, hogy már a jelenben boldogok legyünk. Hiogy a könnyekben is ott van az öröm, hiszen ő maga, Jézus is ott van a könnyeinkben is.  Nem a törvények fontosságát kérdőjelezi meg ezzel. Tudjuk, hogy még a zsidóknál is szigorúbban tekint az egyes törvényekre. De minden törvényt a szereteten keresztül szűr meg. Nem áldozatot vár tőlünk, hanem irgalmat és szeretetet, azt, hogy boldogok legyünk.  „Boldogok vagytok!” Már most!   Ágoston

A 8 Boldogságról...		2011.01.31. 11:32
„…J.T.Fisher, pszichiáter szerint: „ Ha összeszednénk a mentálhigiénia témakörben valaha írt valamennyi mértékadó cikket – ha ezeket összedolgoznánk, kifinomítanánk, és megszabadítanánk a fölösleges szavaktól-, ha a lényegét mind megtartanánk, a körítésből viszont semmit, és ... és ha tiszta tudományos ismeret ezen makulátlan darabjait a legtehetségesebb élő költővel tömören szavakba foglaltatnánk, - nos, akkor megkapnánk a Hegyi Beszéd suta, némileg hiányos összegzését, és ez egyáltalán sem állná meg az összehasonlítást az eredetivel…” (J. McDowel: Több, mint ács?)

Újratalálkozás?	PJ	2011.01.12. 10:13
Újratalálkozás?   Vasárnap, szokásunkhoz híven énekeltünk a Szent Gellért templom esti miséjén. Biztos, hogy nem a legszebb énekléseink közül való volt, több dalt is énekeltünk, melyeket nem nagyon gyakoroltunk, ezért néha nyilvánvaló hibák is előfordultak. A mise végén Györgyivel beszélgettünk és közben felfigyeltem egy talán 10 éves körüli kis srácra, aki egy pár lépésre Györgyitől nagy szemeivel minket figyelt. Átfutott a fejemen, hogy talán ő lenne Györgyi egyik unokája? Közeledett Anna anyukája is, hogy köszöntsön, vele egy pár mondatot váltottunk, miközben Györgyi eltávozott. De a kis srác továbbra ott maradt, és mozdulatlanul nézett ránk. Akkor azt gondoltam, talán inkább Anna valami rokona lehet, azért van még mindig itt. De nem, mert végül csak ketten maradtunk, ő és én. Ránéztem olyan „ki vagy te?”-arckifejezéssel. És akkor ő hozzám lépett, és egyenesen a szemembe nézett: „Csak azt akartam mondani, hogy gratulálok, nagyon tetszett”. És a kezét nyújtotta. Le sem vette rólam a szemét. Csak egy ügyetlen és mosolygós „köszönöm” jött ki a számból, mert a gyerek már visszafordult és kifelé indult a templomból. Amióta zenélek, nem szokatlan, hogy a sok hallgató közül egyik-másik ott marad, hogy személyesen valami szépet, bíztatót mondjon, vagy egyszerűen kérdést tegyen fel. De idáig sosem volt, hogy egy gyerek jött volna hozzám egyedül és oly komolyan, szolidan, hogy mindenféle körítés és felesleges szócséplés nélkül tudja kifejezni mondanivalóját. Visszafelé nem tudtam kiverni a fejemből ezt a kis srácot: talán visszatért volna a tiszacsegei kis ministráns, hogy újra választ adjon valamire, esetleg csak azért, hogy lelket öntsön belém? Adj több hitet, Uram!                                                    PJ   „Figyelni kell az útjelző táblákra!” (Pataki András a Gondviselésről, Isten üzeneteiről)   A ministráns kissrác válasza:   >>>

Az Új év kezdetén		2011.01.03. 17:08
Úgy láttam, hogy általában -mintha- az emberek kétféleképpen állnának hozzá az élethez: van, aki többé-kevésbé részletesen és aprólékosan megtervez mindent, és ott vannak a többiek, akik improvizálnak, nekiállnak vagy inkább nekiesnek a dolgoknak… csak úgy. Most, hogy eltelt életem 62 éve, nem nehéz elfogadnom, hogy a második csoporthoz tartozom. Mindig improvizáltam, engedtem, hogy az éppen arra haladó ár elsodorjon. De nem panaszkodom. T.i. az élet folyója Istentől indul és Istenhez tér vissza. De mégis, ebben a „Let it be” –ben rejlik, rejlett egy elég kellemetlen buktató… Például: emlékszem a diplomamunkámra. Alicia Terzian zeneszerző és zenepedagógus volt a felkészítő és vizsgáztató tanárnőm. Egy 50 perces zeneórát kellet tartanom az elég szigorú bizottság előtt egy bizonyos, számomra ismeretlen iskolában. Amikor beadtam az óra tervezetét, tanárnőm a fejét csóválta. Jó, jó, mondta- idáig rendben, de itt hiányzik kb. 10-15 perc! Én lusta voltam megváltoztatni vagy kiegészíteni a tervezetett, és azt feleltem „majd improvizálok” Mondanom sem kell, hogy ez nem tetszett neki, ő próbált lebeszélni erről, meggyőzni, hogy „tervezzem meg” a hiányzó 10-15 percet is. De én lusta és makacs voltam, sőt, nem volt titok, hogy eléggé szerettem ellentmondani a tanároknak, ezért nem változtattam semmit, újra ugyanazt a tervezetett nyújtottam be. Elérkezett a vizsgám napja, bementem az osztályba, és bár ideges voltam (akárhol szerettem volna lenni, csak nem ott) de emlékszem, szinte lubickoltam a gyerekek között… kb. negyven percig. Igaz, nem 10-15 perc üresség következett, de 5-7 perc biztos, mert az 50 perces óra vége felé elfogytak a munícióim, olyan voltam, mint egy autóversenyző, akinek lassacskán elfogy az üzemanyaga, és akármerre néz, miközben az autó vészesen és visszavonhatatlanul lassul, sehol sem talál kutat. Az utolsó percek örökké tartó rémálomnak tűntek. Valahogy – sosem tudtam hogy, de – sikerült befejeznem, és amikor  a szóbeli értékeléssel együtt megkaptam a bizonyítványomat, A. Terzian újra csóválta a fejét, és valami ilyesmit mondott: „Kitűnő lehetett volna, minden, ami kellett benne volt és jól csinálta, de a végén kifulladt és hosszú percekig üresjáratban kínlódott. Improvizálni lehet, de vannak dolgok, amiket először meg kell tervezni, csak úgy lesznek tökéletesek”. Így, diplomamunkám „csak” egy JÓ-t érdemelt, bár tudom, hogy ez is ajándék volt, mert az a rémes, 5-7 perces bénaságom és a gyerekek értetlen vagy félmosolyos arca alapján bizony, sokkal igazságosabb lett volna, ha beír max. egy Közepest. Most, hogy 62 éve eltelt az életemből, visszatekintve láttam, hogy semmit sem változtam, sok üresjáratot látok, amik azért voltak-vannak, mert nem terveztem előre, és nem volt bennem annyi tehetség, sem szufla, hogy betudjam őket tölteni, sok mindent „tökéletesen” tudjak véghezvinni. És ma még mindig ugyan ez történik. A kérdés az, hogy érdemes-e változtatni? Visszatekintve azt hiszem, igen, érdemes lett volna. De most már nem. És nem panaszkodom… az ár sodor tovább magával és én hagyom, mert tudom, hogy mégis, akár így, akár úgy, az életfolyója Istentől indul és Istenhez tér vissza.                                                                                                       PJ 2011 Az Új Év kezdetén

„Néha elgondolkodom..."		2010.09.24. 09:56
„Néha elgondolkodom azon, hogy a földkerekségen hányan lehetünk épp most... Tovább…

Titok vagy…		2010.04.26. 11:02
Titok vagy… Még meg akarlak ismerni…   Tovább…

,,Azt gondoltad, hogy nem is sejtek semmit?...		2010.01.27. 16:02
,,Azt gondoltad, hogy nem is sejtek semmit?  Amikor mindenki s minden oly távolinak tűnt, mikor a kimerültség győzött rajtam éppen s felettem a bajok nehéz felhői gyűltek, az ablakon át halk szellő suhant be s gyöngéden simogatta az arcomat. TE küldted" (Dom Helder Camara püspök

Két igazi történet ádventre		2009.12.29. 20:19
Két igazi ádventi történet     1. Éva   Ez az Ádvent egészen az utolsó hétig számomra felemásra sikerült. Addig nem volt igazából a felkészülés sem a várakozás ideje... Tovább…

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk