Ne féljetek a szentség útjára lépni!

Azt az általános meggyőződést, hogy II. János Pál pápa szentként élt, a hívek már temetése alatt „Santo subito!” („Legyen szent azonnal!”) feliratokkal és közfelkiáltásokkal kifejezték.

II. János Pálból sugárzott az emberség, jellemének gazdagsága, jósága, bölcsessége és a szeretet. Krisztus sugárzott személyiségéből, aki az ember szentségének forrása és kiváltó oka. Isten Szolgálja, II. János Pál pápa életében, lelkipásztori tevékenységében, szenvedésében és halálában maga Jézus Krisztus tette személyessé és jelenvalóvá szeretetét.

Ne féljetek elfogadni Krisztus szeretetét!

II. János Pál életének példáját látva tudatosul bennünk, hogy minden ember az Istennel való közösségre hivatott, sőt mindenkinek az isteni természet részesévé kellene válnia (vö. 2 Pét 1,4). Ezért senki sem éri el a teljes emberséget, ha nem egyesül Krisztussal, és nem hagyja, hogy Isten irgalmas szeretete átölelje. Az a szeretet, amely elveszi a világ bűneit, eltépi a gonosznak láncát, meggyógyítja a legfájóbb sebeket, a legnagyobb bűnösökből pedig szenteket teremt.

II. János Pál életszentségén elmélkedve tudatosul bennünk, hogy Isten téged is és engem is a szentségre hív: kivétel nélkül minden bűnös embert, és meg is ad mindent, amire szükségünk van ahhoz, hogy szentté váljunk, vagyis elérjük a teljes boldogságot. Tőlünk csak a beleegyezést és együttműködést vár. A szentség Isten műve, de az ember együttműködése nélkül elképzelhetetlen.

Halála után II. János Pál még nagyobb erővel szólít meg bennünket, mint ahogy tette az életében. Lelki öröksége által szól hozzánk: ne féljetek Krisztus előtt kinyitni szívetek ajtaját! Ne féljetek odaadni magatokat Máriának, és ne féljetek azt ismételgetni, hogy: Totus tuus – Egészen a tiéd. Tanuljatok tőle Krisztus iránti önátadást, és olyan hősies fokban gyakorolt hitet, amilyen az ő hite volt. Sajátítsátok el azt a fajta reményt, amely benne élt, reményt az emberi szempontból reménytelen helyzetekben. Ne féljetek a szentég útjára lépni, és ne féljetek mindennap így imádkozni: szentté akarok válni, Uram, vagyis olyanná akarok válni, mint amilyenné Te akarod, hogy váljak! Ne féljetek mindennap Krisztust követni az isteni parancsolatok és az Evangélium útmutatásai alapján. Járjatok a hit útján, ne féljetek bízni az Úrban, aki a végsőkig szeretett minket, vállára vette bűneinket, hogy kereszthalálával és feltámadásával megváltson bennünket. Ne féljetek Krisztus előtt megvallani bűneiteket a bűnbánat szentségében, és bízzatok az Ő végtelen irgalmasságában.

II. János Pál tudatosítja bennünk, hogy a szentség Krisztussal való egyesülést, Krisztusba, mint szőlőbe való beoltást jelent: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki én bennem marad, én pedig ő benne, az sok gyümölcsöt terem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5). A Krisztusba való beoltás eredményeként az ember Isten életében és szeretetében részesül, vagyis eléri a teljes emberi valóságot, teljesen megvalósítja magát, hiszen Krisztus kiteljesíti benne a teremtés művét és szentté alakítja.

Mit tegyek, hogy szentté váljak?

Vágyni a szentségre annyit jelent, mint vágyni a teljes emberségre. A szentség a teljes boldogság, vagyis a szeretet, a szabadság és az igazságosság. Ezt a teljességet a beleegyezésünk és a Krisztussal való együttműködésünk nélkül nem érjük el soha.

Mit tegyek, hogy szentté váljak? Nézzük azt a példát, amit II. János Pál hagyott ránk.

Ha a szentségre vezető kalandos útra akarsz térni, térj be először egy gyóntatószékbe. Valld meg bűneidet, és Szentáldozás után mondd el Jézusnak, hogy életedet vele képzeled el a továbbiakban, kérd meg, hogy tanítson meg szeretni, hogy tisztítson meg az egoizmustól, hogy segítsen neked megváltozni és szentté válni. Tedd ezt olyan kitartóan és lelkesen, ahogy II. János Pál is tette gyermekkorától fogva. Te is ajánld föl múltadat, jelenedet, jövődet, mindent, ami vagy és amid van. Mindennapi imádban rendszeresen ismételd: Totus tuus – Egészen a tiéd.

Jézus „az út, az igazság és a élet” (Jn 14,6). Találkozni kell vele és meg kell szeretni Őt. Ez elsősorban a szentáldozásban lehetséges. Igyekezzünk, amikor csak lehet, szentmisén részt venni, fogadjuk szívünkbe Jézust, erősödjünk jelenlétével. Ő eltölt minket szentségével, életével, rámutat az útra, megismerteti akaratát. Néha nem lesz egyszerű a követés, de útja a teljességre vezet.

Mindenkit, aki elkedvtelenedik, II. János Pál így bíztat: Keljetek föl, menjünk! „Ha ezek a szavak próbatételeket, nehézségeket, fájdalmas keresztet jelentenek, akkor se féljünk semmitől! Mert ezek a szavak egyúttal örömet és békét hoznak, mert ezek a szavak a hit gyümölcsei.

Isten szeretete nem helyez a vállunkra elviselhetetlen terheket, nem jár olyan feladatokkal, amelyeket ne tudnánk véghezvinni, a szükséges kegyelmi segítséget pedig mindig megkapjuk.” (Keljetek föl, menjünk!)

Keljetek föl, menjünk!

A hit útján szükségünk van mindig az önfegyelemre. Meg kell terveznünk napirendünket, és vasfegyelemmel kell véghezvinnünk azt. A napirendben mindig helyet kapjon az imádság, amikor Krisztussal kettesben vagyunk; a munka, amikor másokat szolgálunk; és szükség van az alapos pihenésre is. A feladatokat, munkát, imádságot teljes szívvel kell végeznünk, és igyekezzünk minél nagyobb elvárásokat támasztani magunkkal szemben. Le kell győznünk egoizmusunkat, amely általában úgy nyilvánul meg, hogy nincs kedvünk a megerőltető feladatok elvégzéséhez, lusták vagyunk és minderre még kifogásokat is találunk. Önfegyelemmel, erős akarattal kell rákényszeríteni magunkat a munkára, a feladatok elvégzésére, az imára, különösen akkor, amikor mindehhez semmi kedvünk nincsen.

Ha gyöngesége és a bukásai ellenére is a parancsolatok és az Evangélium útján fog haladni az ember, és Isten akaratát kívánja teljesíteni élete minden területén, akkor Jézus képes lesz átalakítani emberségét, kiteljesíteni rajta a teremtés művét, és segíteni a szentté válásban.

Nem szabad elfelejteni, hogy az ember lelki ereje az imában rejlik. Jézus elsősorban ima közben és a szentségek vételekor tud a szívünkben munkálkodni. Ilyenkor tudja megbocsátani bűneinket, és eltölteni szívünket a szeretettel. Így már érthetjük, mekkora kár éri azokat, akik elhanyagolják az imádságot: életük elkorcsosul, majd elhal, és ezáltal teljesen védtelenné válnak a gonosz támadásai ellen.

Hogy nap mint nap a hit útján haladjunk, minden napra meg kell határoznunk az imára fordítandó időt. Ennek számos formája lehet: rózsafüzér, Isteni Irgalmasság rózsafüzére, Szentírás elmélkedés, szentségimádás vagy más imádság. Nincs mentség az ima elhalasztására, sem a kedvetlenség, sem a rossz hangulat. Épp akkor, amikor nincs kedvünk imádkozni, akkor kellene kétszer annyi időt töltenünk imával, és fölajánlani rossz hangulatunkat vagy kedvetlenségünket Jézusnak. A kedvetlenség és az ima elhalasztása a gonosz egyik legalattomosabb és legveszélyesebb kísértése. Ezt tudnunk kell és határozottan el kell utasítanunk a kísértést.

A lelkiélet ápolásához elengedhetetlen a havi szentgyónás lehetőleg állandó lelkiatyánál. Különösen fontos lenne Krisztusnak megígérni: Jézusom, ígérem, hogy igyekezni fogok mindig a kegyelem állapotában lenni, és ha súlyosan elbuknék, azonnal Hozzád jövök, hogy a bűnbánat szentségében bűnömtől megszabadíts.

II. János Pál életében minden „a szentségben elrejtőzött Istennel kezdődött”. Élete nagyságának titka éppen az imádság, amire naponta több órát rászánt. A szentmisének, imának, elmélkedésnek köszönhette a krisztusi szeretetet, bölcsességet, tudást és erőt, mert Krisztus az egyetlen Forrás, „akiben a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve van” (Kol 2,3). A krakkói időkre visszaemlékezve a Szentatya így írt: „Házi kápolnámban nem csak imádkoztam, hanem ott írtam is. Ott írtam könyveimet. Meg vagyok róla győződve, hogy a kápolna egy olyan hely, ahonnét különös ihlet árad. Óriási kiváltság egy ilyen jelenlét közelében élni és dolgozni, olyan mint egy hatalmas mágnes. Jó barátom, a már nem élő André Frossard, könyvében megírta, Isten létezik, találkoztam vele, és nagyon megfogott jelenlétének ereje és szépsége. De nincs is mindig szükség fizikailag átmenni a kápolnába ahhoz, hogy lélekben a Legszentebb jelenlétében találjuk magunkat” (Keljetek föl, menjünk!)

II. János Pál hangsúlyozza, hogy csak az tud igazán szeretni, aki imádkozik: „A felebarátunk iránti érdeklődés a püspök imájával kezdődik, az ő Krisztussal való beszélgetésével, aki reá bízza övéit. Az ima felkészít a felebarátainkkal való találkozásra. Ezek olyan találkozások, amelyek során lelki nyitottságunknak köszönhetően kölcsönösen megismerhetjük és megérthetjük egymást, még akkor is, amikor nincs sok időnk. Én mindenkiért naponta imádkozom. Amikor találkozom valakivel, már imádkozom érte, és ez mindig segít a vele való kapcsolatban. Nehéz megmondanom, hogy ezt az emberek hogy élik meg, meg kellene őket kérdezni róla. De ez az én alapelvem, mindenkivel úgy beszélek, mintha Krisztus küldte és bízta volna őt rám.” (Keljetek föl, menjünk!)

A hit mindig mély értelmezésre törekszik, ezért rendkívül fontos hitismeretünket jó könyvek és sajtótermékek olvasásával növelni. II. János Pál e témában is értékes tanáccsal szolgál: „Mindig voltak kétségeim: mit olvassak? Igyekeztem a leglényegesebbet kiválasztani. Olyan sok minden jelenik meg, de nem minden hasznos és értékes: Képesnek kell tehát lenni szelektálni, kiválasztani. Gyerekorom óta szerettem a könyveket. A könyvolvasás szeretetét édesapám nevelte belém, amikor mellém ült és fölolvasott, Sienkiewiczet és más lengyel írókat. Amikor meghalt az édesanyám, ketten maradtunk apámmal. Ő mindig arra bíztatott, hogy a legértékesebb irodalmat ismerjem meg.” (Keljetek föl, menjünk!)

Megpróbáltatások idejére

Ha kitartóan törekszünk a hit útján az életszentségre jutni, akkor egészen biztos sok megpróbáltatásban lesz részünk. II. János Pál igyekszik felkészíteni minket ezekre a megpróbáltatásokra, így fogalmaz: „Mindig lesznek megpróbáltatások. Ebben nincs semmi különleges. Ez a hitélettől függ. Néha ezek könnyű megpróbáltatások, néha nehezek és előfordul, hogy drámaiak. Megpróbáltatások idején magányosnak érezhetjük magunkat, de Isten kegyelme, a győzedelmes hit kegyelme, soha nem hagy el minket. Ezért győzhetünk le minden próbatételt.” (Keljetek föl, menjünk! 148. old.)

A Szentatya felszólít minket saját gyöngeségeink és a gonosz erői ellen vívott harcra. Ennek a drámai küzdelemnek a jelképe a lengyel katonáknak 1939. szeptemberében, a németek ellen vívott küzdelmes harca Westerplatte-n, amely azóta a „drámai próba során megőrzött hűség” szimbólumává vált. Hűségesnek kell maradnunk Krisztushoz, az Evangélium parancsaihoz. II. János Pál arra szólít, hogy sose győzhessen a „mindig többet akarok magamnak-elv. Mert ilyenkor az ember elveszítheti a legnagyobb értéket, amivel rendelkezik, az emberségét, lelkiismeretét, méltóságát. Ezért mondja: „Követeljetek meg dolgokat saját magatoktól, még akkor is, ha más nem vár tőletek semmit. Mindenkinek meg van az életében a saját hősi csatája. Egy olyan feladat, amelyet föl kell vállalnia, el kell végeznie. Egy olyan jó ügy, amiért nem lehet nem harcolnia. Egy kötelesség, amely elől nem lehet kitérni. Nem lehet dezertálni. Van egy igazság, rend és érték, amit „meg kell védeni” magunkban, körülöttünk, amint a lengyel katonák is védték Westerplattet. Igen, meg kell védeni – magunknak és másoknak.” (Westerplatte, 1987. június 12.)

Az Úr Jézus nagyon vágyakozik arra, hogy szentté váljon az ember. Ha válaszolsz hívására, és a hit szerinti életet választod, az engedelmességet és az Isten terveivel való teljes együttműködés nehéz feladatát, akkor részed lesz a legfantasztikusabb valóságban, teljesen szabaddá és szerető emberré válsz, vagyis szentté.

Isten Szolgája, II. János Pál tanítása és élete tudatosítsa bennünk, hogy a szentségre való törekvés minden ember számára nem csak lehetőség, hanem igenis kötelesség, amely emberségünk lényegéből fakad, mert Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve.

„Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat a ti korábbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt születtek bennetek; hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. Mert meg van írva Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1, 14-16).