Barnabás levél

„Ne merüljetek úgy magatokba, és ne éljetek csak a magatok számára, mintha már elértétek volna az üdvösséget, hanem egybegyűlve kutassátok azt, ami mindenkinek hasznos!”

Valóban van kísértése az embernek arra, hogy úgy éljen, mintha az üdvösséget birtokolná. A „szennyes” világra csak úgy LEtekint… Nincs szüksége senkire-semmire, elsüllyedt a hamis hitben, önmagában. Van mindehhez egy fix Isten-képe. A Sátán legötletesebb torpedója a nyílt vízen. Talált, süllyedt! Az ilyen embert szinte lehetetlen meggyőzni arról, hogy már rég a tengerfenékbe fúródva vesztegel, s amit haladásnak vél, csak az örvénylő hullám… Öngyilkos mozdulatlanság a fulladás…

Aztán nagy kísértés még, hogy az egyszemélyes kis csónakommal mindenhova eljárogatok. Nem kötök ki sehol, csak mindent megnézve belefáradok az Élet látszatába! Hazug telítettség önmagamat így távoltartani mindentől, nehogy adni kelljen… Ugyanakkor kisajátítani mindenből azt, ami nekem kell! Önző program, nagyon hullámzó, liberális istenképpel…

Milyen más, ha elképzelem, hogy a nagy vízen egyetlen, hatalmas bárka ring, ahol egybegyűlhetnek azok, akik keresik, hogy mi a hasznos. Jó szó a hasznos, jelzi, hogy nem arról van szó, ami jólesik, hanem arról, ami valamely szempont szerint hasznomra van. És ezt „egybegyűlve” fogom csak megtalálni! Amíg egyedül keresek, tévedéseim vakká tesznek, a többihez igazodva önkéntelenül is valami többet keresek, mint az önmagam körüli forgást!...