„Ezért kérettem magamhoz a tanítókat, és mondottam nekik:

– Nem az a feladatok, hogy megöljétek az embert az ő gyermekeiben, sem az, hogy hangyát csináljatok belőle a hangyaboly számára. Mert engem nem érdekel, mennyire érzi magát boldognak az ember... Engem az érdekel, hogy milyen mértékben ember… És nem törődöm az istállóban élő baromhoz hasonló, jóllakott helyben ülők gazdagságával.

Ne halmozzátok el az embereket üres formulákkal, hanem olyan képekkel, amelyek rendszert hordoznak magukban.

Ne töltsétek meg a fejüket holt ismeretekkel, hanem tanítsátok meg őket stílusra, hogy meg tudják ragadni az igazságot.

Ne ítéljétek képességeiről ilyen vagy olyan irányban tanúsított, látszólag könnyű felfogásuk alapján. Mert az jut legmesszebb, és az aratja a legtöbb sikert, aki a legtöbbet dolgozott önmaga ellen. Mindenek előtt tehát a szeretetre ügyeljetek.

Ne helyezzétek a súlyt a használatra. Hanem az ember alkotására, avégből, hogy híven és becsületesen gyalulja a deszkáját, és akkor jobban fogja gyalulni.

Tanítsátok tiszteletre, mert a gúnyolódás a tehetségtelen tulajdonsága és az arcok elfeledése.

Küzdjetek az embernek az anyagi javakhoz való kötődése ellen. És alapítsátok meg az embert az ő gyermekében azzal, hogy mindenekelőtt a maga elcserélésére tanítjátok meg, mert csere nélkül nincs egyéb, mint kiszikkadás.

Tanítsátok elmélkedésre és imádságra, mert a lélek ettől tágul. És a szeretet gyakorlására. Mert ki helyettesítené azt? És a magunk szeretet a szeretet ellentéte.

Mindenekelőtt büntessétek a hazugságot és az árulkodást… Egyedül a hűség alkot erősséget... Aki hűséges, az mindenkor hűséges. És nem hűséges az, aki el tudja árulni a társát. Nekem erős városra van szükségem, és ennek erejét nem az emberek megromlására alapítom.

Tanítsatok a tökéletesség szeretetére, mert minden mű haladás Isten felé, és csupán a halálban fejeződhet be…”

“Ha hagyod elszaporodni a csótányokat, akkor megszületnek a csótányok jogai. Amelyek természetesen kétségbevonhatatlanok. Aztán énekesei támadnak, és magasztalják őket előtted. Arról énekelnek, milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett csótányok sorsa.”

Antoine de Saint-Exupéry