Mise Tiszacsegén

Mise Tiszacsegén

 (Tiszacsegei utca gólyával és biciklissel)

Június

Tiszacsege egy kb. 5. 000 lakos, Tiszafüredtől közel 30 km. Északkelet irányában, a Hortobágyi nemzeti park mellet fekvő község, amelynek központja -első látásra- úgy fest, mintha megállt volna az idő a 70-es években. Sok a biciklin közlekedők, köztük szép számban cigányok is, akik láthatóan békésen élnek együtt a többi lakossal (no még a népes gólya populációval is!). Van egy középkori református (volt katolikus) templom, -talán a község egyetlen értékes műemléke- és egy közel 70 éves nem is nagy, nem is kicsi, nem csúnya de szépnek se mondható oldaltornyú katolikus templom, amit belül Képes Gyermek Bibliai stílusú festmények díszítik. Egyetlen egy misét tartanak, mégpedig vasárnap 10 órakor. Az amúgy gondozott, nem rég tatarozott református templom körül rózsakertet ültetett egy külföldre szakadt hivő, a lelkészháza nagy és korszerű. Egyértelmű, hogy e templom –a családias termálfürdő mellett- a község büszkesége. A külső hirdető táblán a pénztár fogadási időrendje, a lelkésznő neve és telefonszáma, a harangozó szintén neve és telefonszáma és egy gyászjelentés. A katolikus templom kerítésen elhelyezett hirdetőtáblán egyetlen közlemény: mise vasárnap 10 órakor.

(A református templom)

Így hát vasárnap öt perccel tíz óra előtt megérkeztünk a templomba, annak egy harmadát már elfoglalták a hivők: sok idős, középkorú asszony, kevesebb férfi és egy pár turista, mint mi. A rózsafüzért imádkozták, amikor leültünk a 2. dicsőséges titkok elején tartottak. 10 órakor kis bizonytalan másodperci szünet után -mind jobban sietve- elkezdték a harmadikat. A negyediknél beviharzik a pap –akit eddig sehol se láttuk-…ahogyan feltételeztük, nem odavalósi volt, hisz magával hozta a miseruhát, stólát. Gyors léptekkel bemegy a bal majd a jobb oldali sekrestyébe, átöltözik, bekapcsolja a szentély világítását, ellenőrzi a liturgikus kellékeket, újra bemegy a jobb oldali sekrestyébe, végül kijön, csenget és megkezdi a misét. A kórusból megszólal egy elég hamis és rosszhangú harmónium, de a hangjából ítélve idős kántornőnek sem éppen szívderítő az ének. Ministráns, asszintencia nincs.
A fiatal -talán harmincas éveiben járó – pap elég mechanikusan és sietve kezd, elnézést kér a hivőktől a késésért hisz, -mint mondja- az előző mise után (másik településen) keresztelő is volt. Lektor sincs, de amikor a szentleckéhez ér lassítani kezd, és végül egy nem olvasott, szép, nyugodt, közvetlen, érthető, személyes élményekkel és bibliai magyarázatokkal gazdagított prédikációt tart.

A hívők többsége áldozik, előtte a Szigeti Isten báránya éneklése közben, a pap végig megy a folyosón és minden bal és jobb oldalán lévő első ülővel kezet fog, így velem is. A kézfogása erős és egyenes tekintettel a szemembe néz, miközben kimondja a “Krisztus békéje”
Hirdetések nem voltak ill. csak egy: sajnálattal tudatja a hivőkkel, hogy hétfőn nem tud eljönni hozzájuk, mert három temetése lesz, mindegyik külön misével, amiből feltételeztük, hogy a temetések különböző települések lesznek. Ezért, a jövő vasárnapig búcsúzik tiszacsegei híveitől. Ebből szintén következhető volt, hogy a vasárnapot és a szombatot -még esetleg egy szabadnapot leszámítva-, minimum 3-4 község-település van rábízva, Tiszacsegének a hétfői nap jut, ha valami ok miatt ez kiesik, azon a héten a csegeieknek nincs lelkipásztoruk.

A mise befejeztével gyorsan elrendezi az oltárt, a sekrestyéből kikapcsolja a világítást, karjába veszi a mise ruhát, és sietős léptekkel elindul kifelé. Megáll mellettem, rám hajol, és azt súgja: “nemrég ünnepeltük Péter és Pál apostolokat, amikor a mise elején felnéztem, azt gondoltam Péter apostol ül itt”. A humorosnak szánt megjegyzésén zavarba jöttem, és semmit sem tudtam válaszolni, hozzáfűzni.

Kimentünk a templomból és láttuk a fiatal papot beszélgetni két idősebb híveivel. A kocsink kb. 30 méter arrébb állt, amikor egy pár perccel később elhaladtunk a templom előtt a pap már nem volt ott, a templomkertben leparkolt kocsija sem. Biztosan sietett a következő misére, településre.

 (A katolikus templom)

(A -később kiderült- templom védőszentje: Magyarok Nagyasszonya)

Július

Néztem a szép, egyszerűsége ellenére impozáns református templomot és hirtelen rájöttem mi volt az, ami zavart. a templom főbejárata nem a fő, hanem a mellékutcára néz, méghozzá úgy, hogy az épület jobb “farháta” az, ami legközelebb esik a járdára. Azon szintén lehet látni az eredeti sekrestyének dupla szárnyú bejáratát. Tatarozásnál ügyesen láthatóvá tették a régi középkori templom kőfalait, melyek tisztán kivehetők a nyári napon ragyogó fehér festék alatt. Szemmel jól kivehető vonal jelzi a későbbi toldalékoknak, nagyobbításnak “modernebb” és vakolt felületet (kb. egy méteri magasítást, és az eredeti méreteknek a harmadát a főbejárata felé). A tető és a torony tetejét piros, talán alumínium (?) lapok fedik, amelyek inkább messzebbről nem rontják a templom középkori “hangulatát”. A templom bejárata nyugat, a szentély kelet felé néz, és az évszázadok folyamán elhunyt hivőket is lábbal kelet felé temették a templom körül, hagyomány, amely –bár most már a temetőben- még mindig követnek a tiszacesgeiek.

A katolikus templom kerítésén már több értesítés olvasható: valamelyik vasárnap nem lesz meg tartva a mise, helyette zarándokutat terveznek Máriapócsra. A másik szintén kézzel írt és már elsárgult papír az épp befejezett villanyhálózat felújításának költségeiről szól, természetesen kérve a hívők segítségét, támogatását. Miközben egy gólya családnak már fejlett fiókjai szárnyaikat próbálva egyensúlyoznak a templomtetején és a szülők, hol bölcsen letekintenek a község jövés-menésre, hol a kicsinyeik suta gyakorlataira figyelnek, egy idős néni (természetesen biciklivel) hozzám jön és megkérdezi, hogy szeretnék-e bemenni a templomba. Én azt feleltem, hogy nem, már láttam belülről, csak a belső faliújságra lennék kíváncsi, főként a templom történetére, adataira, érdekességeire. A néni azt mondja, hogy emlékszik rám, hisz több mint három hete ott voltunk a misén a családommal együtt. Én nem tudtam ki a templom védőszentje, és akkor sem nagyon figyeltem, mit is ábrázol az oltár mögötti kép. Az asszony sem tudta megmondani ki a templomuk védőszentje annak ellenére, hogy õ volt, akinél volt a kulcs. Beszélgetés közben kiderült, hogy a fiatal pap nem 3-4, hanem öt községet lát el, és bár alig van ideje számukra, a hivők nagyon kedvelik őt, ami érthető, hisz én is úgy emlékszem rá, mint egy rokonszenves, közvetlen, “jó szakember”, egy felkészült és lelkes fiatalember.

Azt is elmondja, hogy a papok 3-4 évet töltenek a községbe, de “nem bírják”, és végül mind elmennek. Kevesen járnak templomba (ezt már tapasztaltuk)...az idősek lassan meghalnak, a fiataloknak pedig “nincs hitük”. Tavaly a hétfői napokon is misézett a pap és hittant tartott 5 (!) gyereknek...idén még ez sem lesz. De a reformátusoknál sem jobb a helyzet: a régi lelkésszel valami “zűr” volt és emiatt a csegeiek “elküldték”, a mostani lelkésznő sem lakik a településnél, ami elég furcsának tűnik annak, aki látta a lelkészházat. A beszélgetés végén elpanaszolja a szokásos “gonosz világ ez”, és hozzáfűzi: “ma már nincs hit, és ahol nincs hit, szeretet sincs. Azért van ember-ember ellen, gyermek-szülő ellen, testvér-testvér ellen”. Vigasztalni próbáltam: Isten kezébe vagyunk. Õ bólintott: “Így igaz, Ő majd mindent elrendez”. Ezzel búcsúztunk el egymástól.

Ma, el tudnánk-e képzelni, hogy az akkori távolságok, erőszak és üldözések, időhiány, “kevés pap”, és minden egyéb nehézség ellenére annyira árvának tűnt volna egyetlen ókeresztény közösség?

Egyik mexikói püspök mesélte, hogy fiatal papként egy kis településre került. Ott egy idős néni többször úgy szólt neki: “Atya, teljék meg a Szentlélekkel!” A papot ez nagyon idegesítette és ingerülten azt válaszolta, hogy mégis, hogy gondolja, hisz pap, minden nap misézik, gyóntat, stb. stb. szóval, egész nap a Szentlélekkel van eltelve. A néni erre mosolygott és szelíden válaszolta: “Igen, igen, tudom én, de látszódjon is!”

augusztus

Ezen a hónapon is töltöttünk egy hétvéget Tiszacsegén. De vasárnap másodszor hoppon maradtunk, mert egy új zarándokút miatt ismét elmaradt a mise Miközben az otthonmaradt maréknyi hivők bent imádkozták a rózsafűzért, én kívül-belül körbejártam a templomot. Most inkább nagyobbnak láttam, hisz első látásra méretei csalókák a lapos mennyezete, oldaltornya és visszafogott magassága miatt. Belül, szép és egyszerű mintákat lehet látni festve az első padokon és a szószéken. Az oltárkép püspököt ábrázol, amint felajánlja a templomot Mária magyarok nagyasszonyának, aki, mint kiderült ennek védőszentje. Sajnos, az oltár mögötti fal a templom talán legsötétebb helye, a kép nagy részben szintén sötétebb árnyalatú színeket használt a mester, ezért a néző figyelmét inkább a jobbra-balra, a falra festett nagyobb méretű és színekben pompázó bibliai jelenetek vonzzák.

Szépen sütött a nap, a bejárati ajtón beszúródott napsugarak egy otthonos, nyugalmas és meghitt hangulatú háttér adtak az egymásután szépen és lágyan gördülő Máriához szóló imáknak.

Kint, a gólya fiókák oly szépen megnőttek, hogy már nem lehet megkülönböztetni szüleitől. Azt gondoltam, hogy a tiszacsegei gólyák mind katolikusak, vagy lábai inkább szeretik a katolikus templomtető paláit, mintsem a református forró fémfedelét...bár ez utolsónak van egy előnye: a református templom teteje teljes egészében ragyog a tisztaságról.

“Minél nagyobb a kőből épült templom, annál magasabb lesz a villanyszámla. Minél nagyobb a Lélek temploma, annál ragyogóbb belső de kifelé sugárzó fénye”

PJ  2007